Mi az aszcendensed? Aszcendens kalkulátor és aszcendens számítás

Aszcendens kalkulátor

Az aszcendens a radix egyik fontos meghatározó pontja. A születésünk pillanatában a keleti horizonton éppen emelkedő, felkelő csillagjegyet jelenti. Egy napon belül az aszcendens bejárja az összes állatövi jegyet, azaz egy jegyben 1-2 órát tartózkodik, ezért nagyon fontos, hogy tudjuk a pontos születési időpontunkat, mivel akár 10 perc pontatlanság is okozhat tévedést, mivel ennyi idő alatt az aszcendens jegyet válthat.

Az aszcendens, mint eszközt, hozza magával a lélek, olyan jegyet választ, amit már többször megélt, amit jól ismer. Leginkább fiatal felnőttként éljünk az aszcendens tulajdonságokat. Ez szabja meg azokat a testi-lelki tulajdonságokat, melyeket a külvilág felé mutatunk. Meghatározza hogyan lát minket a külvilág. Az aszcendens mindig megmutatkozik a testalkaton is, befolyásolja a külsőnket, stílusunkat.

Elhúzódó szüléseknek gyakran az az oka, hogy a lélek, még tud módosítani pár dolgot a képletében, az aszcendens jegyet válthat, néhány bolygó átléphet egyik horoszkópházból a másikba.

Jellemzői: Cselekvőképes, aktív, reggel kipattan az ágyból, nehéz a lépést tartani vele. Lehet türelmetlen, gyors gondolkodású . Negatívuma: fejjel megy a falnak.

Testalkata: széles váll, izmos testalkat, fej kicsit előrébb van, sportos testalkatú 

Jellemzői: Szeret enni, inni, szereti a kényelmet, kényeztetést, az életörömöket. Lehet nehézkes, lomha. Fontosak az anyagiak számára. Otthona kényelmes, szép környezet. Ha ez nincs meg, szoronghat, betegség jöhet.

Testalkata: elhízhat,  vaskos „egy tömb”, nyaka is vastag, általában dús sötét haj

Jellemzői: Kíváncsi, cselekvő, időnként kapkod, kevésbé empatikus, olyanokat is mondhat, amivel másokat megbánt, mivel túl gyorsan gondolkodik, hamarabb kimondja, mint ahogy átgondolná.

Testalkata: legvékonyabb alkat, kislányos arc, mozgékony, lassan öregszik

Jellemzői: Érzékenység, gondoskodás, mindent megtesz a szeretteiért, de megköveteli, hogy vele is törődjenek, érzékeny a Hold változásaira (érdemes holdnaptárt beszerezni).

Testalkat: hajlamos a hízásra (főleg hasra), vizesedésre, arc kerek

Jellemzői: Uralmi pozícióból jön, szereti az ékszereket, sminket, parfümöt, mindenhol ragyogni akar, úgy érzi teljesítenie kell. Kreatív, ösztönösen tud uralkodni a környezetén. Férfiaknál erőteljes hang, megkövetelik a tiszteletet, rendelkeznek olyan képességgel ami mások csodálnak. Nők büszkék, nem mennek bele méltóságukon aluli helyzetbe, ha nem uralkodhatnak inkább visszavonulnak. Fizikai megterhelés után az energiáját pótolni kell, könnyen lemerül. Jól főz, különlegest, kreatív alkat.

Testalkata: felső test erőteljesebb, egyenes tartás, bozontosabb haj (főleg szőke, vörös)

aszcendens kalkulátor

Jellemzői: Tisztaságmániás, mások rendetlensége zavarják, természetes (naturális), nem használ parfümöt, ékszert, sminket. Precíz, lehet rá számítani. Szolgálatkészség jellemzi. Párkapcsolatban a tökéletest keresi, túlzott elvárásai lehetnek.

Testalkata: filigrán, sokáig fiatal marad, klimax környékén figyelni kell a folyadékbevitelre, egészséges életmódra, akkor ráncosodhat, világos haj

Jellemzői: A világ legszebb teremtményei, kellemes megjelenés, szép, mosolygós, öltözködése összhangban van, szereti a divatot. Tárgyilagos, okos, racionális, jó problémamegoldó készség,  objektív, segítő munkára kiváló (pl. orvos), jól ki tudja zárni az érzelmeket, tud objektív maradni, nem szereti ha békéjét, harmóniáját megzavarják. Kedves, udvarias, másokra odafigyel, jó diplomata, szép környezet (szép az otthona), jó ízlése van, szereti a pasztellszíneket. Lehet döntésképtelen, vagy nagyon meg akar felelni.

Testalkata: vékony alkat, csípőre hízhat

Jellemzői: Titkolózhat, mindent tud másokról, magáról keveset árul el. Belelát az emberekbe, kiszúrja ha nem őszinték vele. Mágikus kisugárzása van, mélyérzésű, de harcnál hidegvérű és kegyetlen is tud lenni, hátulról jól tud manipulálni, általában nem nyíltan támad, hatalommal kapcsolatba kerülhet. Szereti a fekete színt, nők erős sminket használhatnak. Minden olyan munkában jó, ahol kutatni kell, rejtélyt megoldani (pszichológus, nyomozó) vagy ami a halállal kapcsolatos (régész, orvos). Verbális humorát sokszor durvának tartják, okkult tudással bírhat. Táplálkozására igényes.

Testalkata: mélyen ülő szemek jellemzik, általában a felső test arányaiban hosszabb, mint a lábak , el tud hízni

Jellemzői: Lelkes, optimista. Erős igazságérzete van. Általában sikeresek, szerencsések. Szabad szellem, nagy elfogadás jellemzi, harsány, mozgékony. Szereti a kalandot, váratlan programot, a folyamatosan változó környezetet, lustálkodást. Szeretik a kék színt. Fontos, hogy ne hizlaló ételeket fogyasszon.

Testalkata: Külsőleg általában csípő szélesebb, mint a váll, homlok lehet magasabb, ovális arc, atletikus alkat., bőrük lehet pirospozsgás. Férfi nagydarab, combra hízik.

Jellemzői: Szorgalmas, megbízható, lelkiismeretes, a társadalom oszlopos tagja, lehet rá számítani.  Minőségi táplálékra van szükségük, életerejük kicsit le van fojtva, ha nem esznek eleget legyengülnek. Nem túl optimista, zárkózottságuk miatt mogorvának tűnhetnek. Távolságtartók, de vágynak az elismerésre, szeretetre, dicséretre.

Testalkata: magas, nagy-csontú, kiemelkedő orr, orr melletti barázda, szikár testalkat, nagy láb jellemző

Jellemzői: Pörgős, mozgékony, sportos. Gyors gondolkodású, amit a fejébe vesz véghez viszi, lehet különc. Lehet extravagáns megjelenés is (rózsaszín haj, furcsa öltözködés). Okos, nagy tudásvágy, szociális érzékenység jellemzi, állandóan valamilyen talány megoldásán rágódik. Sokszor a környezetéről nem vesz tudomást, nem foglalkoztatja a mások véleménye.

Testalkata: magas, csontosabb alkat, vékony

Jellemzői: Nagyon intenzíven hat rá a külső közeg és a belső világ. Nagyon lelkis. A halak például álomvilágba is menekülhet, vagy átértékelheti a valóságot. Nincs idősík, univerzális időhöz alkalmazkodik, ezért nem feltétlenül pontos. Függőségbe eshet (alkohol, drog, gyógyszer). Fejlett pszichikai érzék, mindent nagyon átérez, mások fájdalmát is. Rutinfeladatok untatják. Halványkéket szereti, könnyen befolyásolható, becsapható. Ott érzi magát jól, ahol nem támasztanak vele szembe követelményeket.

Testalkata: Vastagabb boka, pici lábfej, vizes tekintett jellemzi. Narancsbőrre hajlamos, vizesedhet, elhízhat.