Asztrológia és pandémia

Asztrológia és pandémia, avagy a világjárvány más szemmel

Egy új koronavírus (SARS-CoV-2) okozta fertőzéssel (COVID-19) kellett szembe néznünk 2020-ban. Még a szakemberek számára is kihívást jelentett a fertőzés kezelése, a vírus természetének megismerése. Habár naponta jelennek meg tudományos cikkek ebben a témában, a vírus kiszámíthatatlansága miatt, még közel másfél év után is okoz meglepetést, a hosszútávú hatásaival pedig még csak most ismerkedünk.

Ebben a cikkben az asztrológia és pandémia viszonyát vizsgálom, azt, hogyan tud az asztrológia segíteni egy ilyen szélsőséges helyzetben.

Váratlan helyzet

A váratlan egészségügyi vészhelyzet, illetve az ehhez tartozó korlátozó intézkedések mindenkit érintettek. A világméretű járvány teljesen felforgatta az életünket. Egyrészt új élethelyzetekhez kellett gyorsan alkalmazkodnunk, másrészt, ehhez kapcsolódóan bizonytalanságot, hangulatváltozásokat is meg kellett élnünk.

Asztrológia és pandémia

Koronavírus megjelenése és az új helyzet

A többségünk azt szereti, ha valamilyen rendszer van körülötte, ha tudja kontrolálni az eseményeket. A pandémia azonban a feje tetejére állította az addig megszokott dolgokat. Elveszítettük az irányítást az életünk fölött. Ez pedig frusztrációt, félelmet, elszigeteltség érzést, olykor anyagi veszteséget, testi-, vagy lelki betegséget okozott.

Egyik-napról a másikra szűntek meg a munkahelyek, emberek megélhetése vált bizonytalanná. Rajtunk kívül álló okok miatt nem tudtunk bemenni a munkahelyeinkre, vállalkozásaink kapuit be kellett zárnunk. Sokan otthonról kényszerültünk dolgozni, ezt tovább nehezítette a gyereknevelés mindennapi kötelessége.

A karantén szabályok és a szociális távolságtartás miatt a kapcsolattartás korábbi gyakorlata is megváltozott. Családok szakadtak szét. Családtagok hosszú ideig nem láthatták egymást és váltak sokszor magányossá.

Hogyan reagáltunk az új helyzetre?

A fent említett szélsőséges hatásokra különbözőképpen reagáltunk.

Voltak, akik lázadtak és tagadták a tényeket. Sokan kétségbeestek, szorongtak, magányossá vagy függőségek áldozatává váltak. Akadtak olyanok, akik a bizonytalan élethelyzet stabilizálására megpróbáltak kapaszkodót találni és különböző magyarázatokat (időnként összeesküvés-elméleteket) gyártottak a kialakult helyzetre, keresték a felelősöket, kutatták és hangoztatták a jogaikat. 

Mások megpróbálták a kényszerű elvonulást hasznosan eltölteni. Ők voltak azok, akik valami újat tanultak, festettek, kézműves elfoglaltságot találtak, sütöttek-főztek, kertészkedtek, vagy fejlesztették önmagukat.

Azonban a helyzet különféle megélésének ellenére szinte mindenkiben ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg. Miért következett be ez az esemény? Mi lehetett a célja?

Milyen elméletekkel találkozhattunk?

Számos rejtélyes magyarázat született és egyre több spirituális elmélet látott napvilágot.

Olvasni lehetett tudat-, dimenzióváltásról, vagy éppen földönkívüliek beavatkozásáról. Olyan feltételezések is születtek, amelyek teljesen elrugaszkodtak a valóságtól, elfeledve azt, hogy itt a földön a három dimenzióban létezünk, ahol bizony létezik a fizikai test, van tér és idő.  

Voltak, akik víziókkal, féligazságokkal, álhírekkel bástyázták körbe magukat, és megfeledkeztek arról, hogy használják a józan eszüket.

Miért következett be az esemény?

Vissza a forráshoz

Ahhoz hogy minél közelebb kerüljünk az igazsághoz, a legősibb szent iratokat érdemes tanulmányoznunk. Vissza kell térnünk a forráshoz.

Az univerzumban egy olyan rendező erő, természeti törvény működik, ami mindenre és mindenkire érvényes. Erre a legtökéletesebb példa a természet ciklikussága. Biztosak lehetünk benne, hogy kertünkben álló fa évről-évre, minden tavasszal ugyanolyan levelet hajt, ugyanolyan virágot hoz. 

A Földön zajló fejlődés folytonos, mindenhol zajlik, és ez egy önmagát fejlesztő folyamat. A tudat fejlődése is természetes jelenség. A változások révén lehet a tudatosság különböző szintjeit megtapasztalni, egészen addig, amíg el nem jutunk a határtalan tudatosságig, azaz a tiszta tudatig.

Felmerül a kérdés, hogy mennyire tudjuk mi emberek befolyásolni a külső történéseket. Van-e szabad akaratunk? Predesztinálva van az életünk? Ezzel kapcsolatosan mostanában gyakran elhangzik a karma szó. Mit is jelent?

A karma nem más, mint a cselekvésre tett ellenhatás, egy ok-okozati összefüggés.  Az ember mindig több akar lenni, a vágyai irányítják, szüntelen fejlődik, viszi magával a tettei következményeit. Sokszor kerül válaszút elé (ilyenkor van jelentősége a szabad akaratnak), és addig megy tovább a fejlődési folyamaton, míg el nem jut a teljességig, az örök boldogságig.

Az univerzumban soha nem az egyén, hanem a kozmikus intelligencia irányítja az élet folyamatait. Ha nagyon eltávolodunk a természettől (a forrástól), akkor a rendező elv (jelen esetben egy pandémia segítségével) visszaterel minket a helyes útra. Minden ilyen változás (környezeti katasztrófa, vagy járvány) azt segíti elő, hogy az ember visszataláljon önmagához.

Felgyorsult a világunk, mókuskerékben éltük az életünket. Nem volt időnk senkire és semmire. Most muszáj volt lelassulnunk, jobban kellett figyelnünk a családunkra, önmagunkra. A bizonytalanság miatt nem tudtunk tervezni, egyre hosszabb időt kényszerültünk a „jelenben” tölteni. Akaratlanul is többet tekintettünk a helyes irányba: befelé. Ennek pozitív megélése, hogy lehetőség nyílhatott eljutni a belső forráshoz, a tiszta tudatig. Ezáltal pedig egyensúlyi állapotba kerülni, stabilizálódni, és feltöltődve tekinteni kifelé, a hétköznapi élet felé.

Asztrológia és a mindennapi problémák

Régi és új nehézségek

Munkám során azt tapasztalom, hogy a pandémia és annak következménye rengeteg új nehézséget generált, és felszínre hozott sok régi sérelmet is.

Milyen problémával keresnek meg az emberek? Legtöbben arról számolnak be, hogy nem érzik jól magukat a jelen helyzetben, de nem találják az irányt, hogy merre induljanak. Azt érzik, hogy össze vannak zavarodva, változtatni akarnak, de nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá az új élethez.

Vannak olyanok, akiket a jelenlegi helyzet elgondolkodtatott az élet értelmén. Ők szeretnék megtalálni az életútjukat, életfeladataikat, és életcéljukat.

Másoknál a hosszú összezárás miatt felerősödtek a párkapcsolati, házassági problémák. Mélyültek a gyermekekkel, szülőkkel való konfliktusok. Sokan ezeknek a helyzeteknek a hátterét szeretnék megérteni, magyarázatot, megoldást találni a gondokra.

Akiknek megszűnt a munkájuk, bizonytalanná vált a megélhetésük, arra kíváncsiak, hogy mikor és hogyan tudnának újra talpra állni.

A visszatérő páciensek szimplán „csak” beszélgetni szeretnének, megosztani a nehézségeket, kihívásokat, lelki gyötrődéseket.

Asztrológiai elemzés

Hogyan tudok a karma asztrológiával segíteni?

Az asztrológiai képlet alapján átbeszéljük az életfeladatot, életutat, és életcélt. Megnézzük a jelenlegi helyzet nehézségeinek okát. Megbeszéljük, mivel tudjuk a szorongásokat, félelmeket enyhíteni, a problémákat megoldani. Közösen megtaláljuk a helyes irányt, így letisztul minden. A zavaros, ködös gondolatok eltűnnek.

Két ember képletének összevetésére is lehetőség van. Ezen elemzés segítségével rendezni lehet a viszonyt a pároddal, gyermekeddel, vagy szüleiddel.

Éves asztrológiai előrejelzéssel betekintést kapunk, hogy minek kedvez az elkövetkezendő időszak. A különböző életterületeken milyen eseményekre számíthatunk.

Mit mondanak mások az asztrológiai elemzésről és rólam?

Munkám során az asztrológiai elemzéssel már rengeteg embernek segítettem megoldani családdal, párkapcsolattal, munkahellyel, karrierrel, egészséggel, szorongással, vagy fóbiával kapcsolatos problémáit.

Közülük jópáran írásban is visszajelzést adtak arról, hogyan érezték magukat az asztrológiai konzultáción és, hogyan változott meg az életük utána. Ezekről itt olvashatsz.

Ha bármi kérdésed van a cikkel, az asztrológiával kapcsolatban, kérlek, keress bátran.

Dr. Nagy Etelka mikrobiológus Ph.D/karma asztrológus

Ha tetszett a cikk, kérlek, kattints az ikonra és oszd meg Facebook-on!